A zsűri

A XIII. Búvárfotós Országos Bajnokság zsűrijének tagjai:

Előd László (1970) búvárfotós, fényképész, a zsűri elnöke
1997-óta merül, de már előtte öt évvel is végzett szabadtüdős merüléseket az Adrián. Jelenleg PADI és NAUI divemasteri fokozattal rendelkezik, több mint 800 merüléssel a háta mögött. Fotózással 2000-ben kezdett el foglalkozni a víz alatt, egyébként fotózásból is él. Az elmúlt tíz évben folyamatosan ötször egymásután nyerte az Országos Búvárfotós Bajnokság összetett győztes címét, 2005-ben Az Év Természetfotósa lett. Moszkvában kétszer kapott Golden Dolphin díjat, de Szlovákiából, Szlovéniából is több éremmel tért már haza. Kedvenc témái a nagy látószögű felvételek, gyakran jelenik meg képein a kutakodó, kíváncsi búvár sziluettje is. Elsősorban a Vörös-tengeren és az Adrián készített képeket, de kétszer járt már Indonéziában, illetve fotózott a Seychelles-szigeteken is. Sokáig dia pozitív nyersanyagra dolgozott, de 2007 óta Nikon D200 tokozott digitális géppel járja a víz alatti világot. A naturArt Magyar Természetfotósok Szövetségének a tagja.
http://www.elodlaszlo.hu

Gulyás Zsolt (1962) búvárfotós, a MAFOSZ diplomás fotóművésze
Búvárkodni 26 évvel ezelőtt kezdett, a víz alatti fotózással a Korall TBK-ban ismerkedett meg a kilencvenes évek elején. Négyszer vett részt „éleslövészet” jellegű CMAS Víz alatti Fotó Világbajnokságon spanyol (1996), egyiptomi (2000, 2005) és francia (2002) tengerben, két kategória 5. helyet ért el és 2002-ben világbajnoki ezüstérmet nyert a nagy látószögű kategóriában. A Búvárfotós Országos Bajnokságokon öt első díjat (2001, 2009), több érmes helyezést, és egy összetett első helyet is elért (2003). Kedvenc témája a makró és a halportré. 1989-óta a Korall Természetbarát Búvár Klub, 2003-óta pedig a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége tagja. Saját fotó laboratóriumot vezet Székesfehérváron. Szabad idejében mostanában inkább az olimpiai íjászattal és siklóernyőzéssel foglalkozik.
http://www.korallbuvar.hu/?aloldal=1&kat_id=20

Kalmár Béla (1950) búvárfotós, médiainformatikus
Merülni 1970-ben, 45 éve kezdett. Friss fotós végzettsége és Dióssi Ferenccel való korábbi ismeretsége révén természetes volt számára, hogy a tatai Fényes-forrásban még abban az évben elkészítse első víz alatti felvételeit is. Egy év múlva elkészül saját tervezésű, minimális funkciókra épített plexi víz alatti tokja. Az ebben elhelyezett Zenit B típusú gépével indul első adriai útjára, Hvar szigetére. Az ott készült "Lebegés" című fotóját a Budapest Fotóklub még abban az évben szerepeltette egy országos kiállításon. A "Lebegés" 1972-ben második díjat nyert az I. Országos Könnyűbúvár Fotópályázaton, majd "Rajt" című képével 2. díjat a II. Országos Könnyűbúvár Fotópályázat víz feletti képek kategóriájában. 1975-ben klubszinten (FTSK Delfin) a CMAS akkori szabványainak megfelelő kétcsillagos búvár minősítést, a TF-en pedig könnyűbúvár szakedzői képesítést szerez. Az 1970-es évektől az 1980-as évek közepéig terjedő időszakban jelentős szerepe volt a diaporáma műfajának meghonosításában a búvárfotós körökben. 1983-ban egy egyhónapos kubai búvártúrán a Budapesti Műszaki Egyetem megbízásából is készít víz alatti felvételeket. Más irányú elfoglaltságai miatt hosszú időn keresztül nem vett víz alatti gépet a kezébe, de a Korall TBK alapító tagjaként folyamatosan tartotta a kapcsolatot a klub neves búvárfotósaival és 1992-ben CMAS háromcsillagos búvár minősítést is szerez. Hosszabb szünet után 2007-ben Indonéziában a Lembeh-szorosban, illetve Bunakenen, majd 2011-ben az Adrián ismét hódolni tudott búvár, illetve búvárfotós szenvedélyének. Gyakran publikál fotókat irodalmi folyóiratokban és természetjárással, turizmussal foglalkozó honlapokon is.
http://www.korallbuvar.hu/?aloldal=1&kat_id=59

Kiss Gábor (1949) búvár- és természetfotós
Ötvenéves korában, 1999-ben, egy Maldív-szigeteki családi nyaralás során csodálkozott rá a vízfelszín alatti világra és kezdett el búvárkodni, majd csakhamar fényképezni is. Tehetsége révén pályafutása hihetetlenül gyorsan ívelt felfelé. 2001-ben már négy első díjat és a nagydíjat is elhozza a VI. Magyar Búvárfotós Pályázatról. A rákövetkező évben Nagygyörgy Sándor díjat kap a Találkozás a Természettel pályázaton. Nemcsak a víz alatt, a felszínen is készít természetfotókat, ennek köszönhetően három első- és egy különdíjjal értékelik képeit a Az Év Természetfotósa pályázaton. 2004-ben megkapja a Magyar Fotóművészek Szövetsége különdíját és portfóliójával kiérdemli „Az Év Természetfotósa” címet. Ugyan abban az évben a világ legjelentősebb természetfotós pályázata, a londoni Wildlife Photographer of the Year is Highly Commended díjjal értékeli egy felvételét. 2005-ben még megnyeri a VIII. Búvárfotós Országos Bajnokság három kategóriáját, majd már csak a szárazföldön alkotja tovább képeit, a sportfotózás területére is sikerrel kirándul. Kedvenc témái a nagy látószögű víz alatti fotózás, szárazföldi makrózás, madár- és nagyvadfotózás, sportfotózás. 2003-óta a naturArt Magyar Természetfotósok Szövetségének tagja.
http://www.naturart.hu/kiss-gabor

Korbely Attila (1972) búvár, természetfotós, újságíró
A Holland Camera Magazine-nak adott interjúja szerint: „Apám vegyszerhőmérő volt, anyám fixíres üveg - így születtem én. „ 10 éves korától a hétvégéket erdész nagybátyjával a Bükk-hegységben, a Farkasverem piciny viskójában tölti. Gyermekkorától aktívan sportol, NAUI búvár. Tom Mangelsen beavatkozás és zavarásmentes természetfotói vannak rá hatással. Szakrálisan kötődik a természethez, természetfotóit megveszik, számtalan hazai és nemzetközi kiállítása volt. Fő publikációk: Egyenlítőtől a sarkkörig három publikációja és több tucatnyi képe jelent meg a NatGeo hazai kiadójánál. Ő juttatott először borzkotorék mélyére kamerát. A Horses nemzetközi kiadású NatGeo könyv vadlovas fejezetének szerzője. Legjelentősebb tudományos publikációját a Nature jelentette meg. Számos könyv társszerzője, fotósa, szaklektora. Oktatás: Hivatásos újságíró, szakalapításban is részt vesz (ELTE), közel tíz éve az ELTE Etológia doktori iskola és a Természettudományi kommunikáció – UNESCO központ(fotográfia, film) oktatója. Hazánk egyik legsikeresebb kutatócsoportjával, az ELTE Biológiai Fizika tanszék COLLMOT „alakulatával” is együtt dolgozik, mint terepi kutató. Kutatási anyagai etológus konferenciákon kerülnek bemutatásra (Prága, Montpellier, stb.). 2011-ben első magyarként veszi át a brüsszeli központú FEP Qualified European Photographer szakmai és művészeti akkreditációját. Fő témája az eurázsiai vadló. Társadalmi-kulturális tevékenység: 2003-tól 2007-ig a Nimród fotóklub elnöke. 2011-2014 diplomáciai kulturális főtanácsos, 2012-2014 a FEP hivatásos fotográfus szervezet Kelet-európai nagykövete. Technika: Red kamerákkal forgat,mára fotóit is kamerával készíti. Héliumos ballonnal is filmez.
www.korbely.com

Schram András (1969) búvár, fotográfus
Kanadában él 15 éve, búvár igazolványát még a Magyar Néphadseregnél kapta meg, azóta aktívan búvárkodik és fényképez főleg víz alatti divatot és esküvőket. Kanadában élő díjnyertes portré- és esküvőfotós, akit Európa egyik legjobb esküvő fotósaként tartanak számon! Világszerte több helyen tart workshopokat, ahol megpróbálja átadni azt a fajta érzékeny és különleges látásmódot, ami csodálatos és letisztult képeit eredményezi. Több díjat nyert már portré és esküvő fotózásban, 2002, 2004, 2005-ben Az Év Portréfotósának és Esküvőfotósának választotta a FujiFilm Kanadában. Két éve Qualified European Photographer minősítést kapott az Afrikai sorozatáért. Az utóbbi 3 évben kezdett aktívan víz alatti esküvőket és divatot fotózni, mostanra már magazinoknak is. 2009-óta tart workshopokat Magyarországon is, évente kétszer.
www.andrasschram.com

Zsila Sándor (1958) természetfotós, fotóművész
Budapesten születtem, itt élek azóta is. Nagyon sokáig érzéketlen voltam a természet szépségei iránt. A kirándulást felesleges időtöltésnek tartottam, csak a barátnőm (ma párom) cipelt magával egy-két rövid túrára. Eleinte csak udvariasságból, ám később egyre lelkesebben mozdultam ki a városi környezetből, egy-két évig még barlangásztam is, természetesen fényképezőgéppel a kezemben. Első gépemet majd 40 éve kaptam, ám első természetfotós próbálkozásaimmal csak a Nimród Fotóklubban tett látogatásom után jelentkeztem. 1987-ben tagja lettem a klubnak, új barátokra leltem, a rendszeres találkozók, programok kiemelt eseménnyé, ünneppé váltak számomra. Ma tiszteletbeli tagja vagyok az egyesületnek. 1990-ben (szinte az egyesület megalakulásakor) a naturArt tagja lettem. Azóta együtt dogozhatok, fényképezhetek tehetséges természetfotós barátokkal. 1992-től 2007-ig az egyesület vezetőségi tagja voltam. Nagyon fontos volt számomra, hogy 1997-ben a Magyar Fotóművészek Szövetsége soraiba felvételt nyertem. 2000 őszén indult első önálló fotósiskolám, amely azóta is töretlenül működik, sőt 2007-től már a világhálón is van egy suli, a Zsila-Online. Ez a suli hasonló, vagy jobb komforttal működik, mint a termes oktatás, de a világ bármely pontjáról be lehet jelentkezni. Nagy örömömre szolgál, hogy alapítója és azóta elnöke vagyok a tanítványaim által 2001-ben létrehozott Fényecset Fotóklubnak, amely 2003-ban önálló egyesületté alakult.
www.zsila.hu

Eox